A Közgép egyik leányvállalatának, az E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-nek az igazgatósági tagja Tiborcz István, aki szeptember elején feleségül veszi Orbán Viktor kormányfő legidősebb lányát.
Az E-OS Innovatív Energetikai Zrt. egy cégcsoport része, amely áram-, illetve gázkereskedelemmel is foglalkozik, és mindegyik társaság nevében szerepel az E-OS. A csoport többségi tulajdonosa a Közgép Zrt., amelynek elnöke Nyerges Zsolt, a vállalat pedig Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. Mindkét üzletembert a kormánypárt mögött álló befolyásos háttérembernek tartják.
A Közgépet Orbán szombati tusnádfürdői beszédében – az OTP, a Mol, a Richter és az MVM mellett – azon nagyvállalatok közé sorolta, amelyekre szüksége van az országnak. A kormányfő korábban nem hozta szóba a cég nevét. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy az ellenzék az elmúlt években keményen támadta a kormányt a cég állami megrendelései miatt.
Az E-OS-csoportban a Közgép 2010-ben szerzett részesedést, de már korábban is ehhez az üzleti körhöz tartozott. A csoport egyik tagjának, a 2006-ban létrehozott, áramkereskedelemmel foglalkozó E-OS Energiakereskedőnek, az ARNO '99 volt az alapítója. Az ARNO '99 pedig Nyerges érdekeltségébe tartozott. Az E-OS Energiakereskedőnek 2008-tól a Magyar Villamos Művek (MVM) élére történő kinevezéséig Baji Csaba volt a vezetője.
Az E-OS Innovatív Energetikai Zrt. 2010-ben került az E-OS-csoport tulajdonába. Előtte a cég Tiborcznak, illetve az MKB Bankot korábban vezető Erdei Tamás fiának az érdekeltségébe tartozott. A cég az elmúlt években több tenderen is nyert, 2010-ben például a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött megállapodást a helyi közvilágítás korszerűsítésére. A cég energetikai beruházásokkal, zöldenergiára épülő fejlesztésekkel foglalkozik.
Az Átlátszó.hu tavaly nyáron arról írt, hogy a Fejér megyei Bicskén Tiborcz István egyik testvére lett a legnagyobb nyertese az állami földbérleti pályázatnak. Eszerint a kormányfő leendő vejének testvére 157 hektár szántó felett rendelkezhet az elkövetkező húsz évben.
(Index - Origó nyomán)
Frissítés: Az Origó újabb cikkének friss részei:
Tiborcznak nincs oka a panaszra
Tiborcz István sosem kérkedett azzal, hogy Orbán Viktor lányának udvarol, de az üzeleti életben jól jött, ha tárgyalópartnerei tudták, ki lesz az apósa. Szeptemberben feleségül veszi Ráhelt, a miniszterelnök legidősebb lányát. Az ifjú pár megélhetése miatt biztosan nem kell aggódnia senkinek.
Zoom
"Tiborcz István sosem úgy tárgyalt, mint Orbán Viktor leendő veje, de persze valahogy mindig lehetett tudni erről a családi szálról" - emlékezett vissza egy munkatársa, aki akkor dolgozott a most 27 éves fiatalemberrel, amikor a fiú már évek óta Orbán Ráhellel, a miniszterelnök legidősebb lányával járt. A munkatárs szerint a fiú sosem kérkedett azzal, kinek udvarol, de "feltűnően nagy magabiztosságában" szerinte nagy szerepe lehet annak, hogy ki lesz az apósa.
"Előfordult, hogy egy tárgyalás elején egy fideszes polgármester maga hívta fel a figyelmét arra, hogy 2010-ben együtt ünnepelték a nagy győzelmet" - mondta a munkatárs. Tiborcz ugyanis 2010-ben a budapesti Vörösmarty téren együtt ünnepelte Orbánékkal a Fidesz választási győzelmét, és itt rengeteg fideszes politikussal ismerkedett meg. Tiborcz a tárgyalásokon a munkatárs szerint az ilyen, családi kötődésére vonatkozó megjegyzéseket általában mosolyogva, de büszkén elengedte a füle mellett, és "ilyenkor már egyértelműen nyeregben érezhette magát".
A Blikk kedden számolt be arról, hogy Tiborcz István megkérte Orbán Ráhel kezét, és szeptemberben tartják az esküvőt a vőlegény családjának birtokán. Egy mindkettőjüket ismerő forrásunk azt mondta, bár az esküvő bejelentése nem meglepetés, hiszen hat éve járnak már egymással, Tiborcz István és Orbán Ráhel "nem egy tipikus pár". "Nincsenek együtt sülve-főve, külön is simán eljárnak bulizni" - mondott egy példát. Szerinte ezért fordulhatott elő, hogy az elhíresült Balaton Sound-os videón sem együtt táncoltak (már ha egyáltalán táncnak lehet nevezni ezt a kurvás űzekedést - a szerk.).
Biztos a háttér
A Blikknek maga a kormányfő is nyilatkozott a közeledő esküvőről, így megtudtuk, hogy Orbán Viktor öt évvel ezelőtt találkozott Tiborcz Istvánnal, de a Fejér megyében lovardát és szabadidőparkot üzemeltető családot régóta ismeri. Orbánnak a leendő vő egzisztenciája miatt biztosan nem kell aggódnia. A 27 éves Tiborcz Istvánnak nemcsak a családja, hanem saját teljesítménye miatt is biztos a háttere, az Opten cégadatbázis szerint több vállalkozás is biztos megélhetést nyújt majd az ifjú párnak.
Tiborcz István az apjával és testvéreivel közösen a tulajdonosa az egykor temetkezéssel, most már mezőgazdasággal és egyéb gazdasági szolgáltatással foglalkozó ES Hungary Kft-nek. Szintén tulajdonosa és vezetője az üzleti tanácsadással foglalkozó IBC-Projekt Kft-nek, de a legtöbb dolga valószínűleg az ezeknél sokkal nagyobb, három éve alakult E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-vel van, amelynek azóta az igazgatósági tagja.
Mint arról korábban beszámoltunk, a megújuló energiával foglalkozó E-OS Innovatív a Simicska Lajos által irányított Közgép egyik cégének leányvállalata, és az Opten szerint az elmúlt három évben jelentősen gazdagodott. Míg 2010-ben 686 millió forint volt a nettó árbevétele, 2012-ben már ennek ötszörösét, több mint 3 milliárd forintot értek el. Ez a látványos növekedés nem véletlen, ugyanis az E-OS, amelyet a cégadatok szerint júniusban ELIOS Innovatívnak kereszteltek át, az elmúlt években sorra nyerte a közbeszerzéseket az önkormányzatoktól.
Az interneten is megtalálható több szerződés, amelyet az E-OS kötött a különböző önkormányzatokkal a közvilágítás korszerűsítésére. Például egy 2010-es bruttó 721 milliós szerződés Hódmezővásárhellyel, ahol akkor Lázár János volt a polgármester, egy 2012-es siófoki szerződés több mint 300 millió forintért, illetve egy néhány héttel ezelőtt kötött paksi világítás korszerűsítésére kötött szerződés bruttó 133 millió forintért. Az Origónak nyilatkozó munkatárs szerint a cég évről évre egyre jobban felfut az Orbán-kormány alatt, de szerinte a megrendelésket nem azért nyerik, mert Tiborcz beházasodik.
Tiborcz Istvánnak nem Ráhel jelenti az egyetlen kötődést a Fideszhez. Testvére, Tiborcz Péter évekig politizált a Fideszben, bicskei képviselő és a Fejér megyei közgyűlés fideszes alelnöke is volt 2006 és 2010 között. A korményváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója lett.